A Magyar Országos Levéltár - más közgyűjteményi társintézményekhez (Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár) hasonlóan - nemzeti kincseket őriz. Az ország történetének elmúlt ezer éve alatt készített alapvető oklevelek, iratok ebben az intézményben találhatók meg a legnagyobb számban. A Magyar Országos Levéltár (MOL) jogelődje az 1723. évi 45. törvénycikk rendelkezése alapján 1756-ban kezdte meg működését Pozsonyban, az akkori magyar fővárosban „Archivum Regni" (az Ország Levéltára) néven. 1784-ben költözött Budára. 1874-75-ben tevékenységi körének kiterjesztésével az 1867. évi kiegyezést követően megszűnt korábbi kormányszékek, majd az újonnan felállított minisztériumok, főbíróságok levéltári anyagai is gyűjtőkörébe kerültek, gyökerestől átszervezték. Az intézmény ekkor kapta a Magyar Országos Levéltár elnevezést. 1970-től az 1945 után keletkezett iratanyagokat őrző-gondozó korábbi osztálya Új Magyar Központi Levéltár néven önálló intézményként működött 1992. június 30-ig, ezt követően az 1991. évi LXXXIII. tv. rendelkezésére a két levéltárat az eredeti néven újra egyesítették.
A MOL illetékességi- és gyűjtőköre Magyarország központi törvényhozási, közigazgatási (kivéve: honvédelmi) és jogszolgáltatási szerveinek levéltári anyagaira, továbbá az országos hatáskörű hivatalok, intézmények (kivéve: egyetemek, főiskolák), testületek, egyesületek, országos jelentőségű gazdasági szervek, családok és személyek történeti értékű irataira terjed ki. Az 1991. évi LXXXIII. tv. illetékességi körébe utalta a Magyar Dolgozók Pártja (MDP, 1948-1956) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP, 1956-1989) iratait. Az intézmény feladata a magyar vonatkozású külföldi levéltári anyag (hungarika) feltárása és másolatainak gyűjtése.
Az iratanyag - annak ellenére, hogy a második világháború és az 1956-os forradalom itt igen nagy mértékű pusztulást okozott - folyamatosan növekedett, így az érdeklődőket nem csak az I. kerületi Bécsi kapu téri palotában fogadják (ahol az 1945 előtti források találhatók), hanem az ugyancsak a budai várban lévő Hess András téren (itt az 1945 utáni politikai kormányszervek iratanyagát őrzik), továbbá az óbudai Külső-Bécsi úton a közelmúltban - 1994-ben - épített korszerű épületben (a gazdasági kormányszervek, vállalatok dokumentumai, valamint a Magyarország határain kívüli magyar vonatkozású iratok filmmásolatai találhatók itt) is.
A MOL honlapja pontos képet ad az őrzött iratanyagokról, itt csupán a Kálmán király által 1109-ben kiadott Veszprémvölgyi alapítólevéllel (Szent István oklevelének átírása görög és latin nyelven) induló gyűjtemény néhány fontos elemét emeljük ki.
Sajnos, az 1526 előtti középkori királyi levéltár a történelem viharai során elpusztult, illetve szétszóródott. Ennek a korszaknak az iratait így csak a múlt század vége óta más irategyüttesekből kiemelt okleveles anyag, a Diplomatikai Levéltár képviseli. A magyar történelem fontos középkori forrásegyütteséről van szó ugyan, nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a középkorban keletkezett magyarországi dokumentumoknak csupán a töredéke ez. Igaz, más hazai és külföldi gyűjtemények anyagából szép számú oklevelet gyűjtött össze a levéltár másolatban (Diplomatikai Fénykép-gyűjtemény).
A levéltár 1526-1867 közötti iratanyagából elsősorban a központi kormányhatóságok levéltárait kell említeni. A köztörténet, valamint a gazdaság-, társadalom- és művelődéstörténet nélkülözhetetlen forrásanyagai közé tartoznak a következő irategyüttesek: kancelláriai levéltár (1527-1848.), helytartótanácsi levéltár (1727-1848.), magyar kamarai levéltár (1529-1848), magyar kamara archívuma (benne értékes családi, személyi és egyházi iratok, továbbá az urbaria et conscriptiones, conscriptiones portarum, regesta decimarum sorozatok), szepesi kamarai levéltár (1551-1813) és a királyi jogügy-igazgatósági levéltár (XVIII-XIX. század), valamint az erdélyi kancelláriai levéltár (1686-1848) és az erdélyi hiteleshelyi és kormányhatósági levéltárak (a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent országos levéltárai, bennük az erdélyi fejedelmek levéltártöredékeivel, Gubernium Transylvanicum levéltára, főbiztossági, főszámvevőségi és kincstári levéltárak). A jogtörténeti kutatások bázisai az 1526 utáni bírósági levéltárak (kúriai, személynöki, nádori és országbírói ítélőmesteri, tárnoki levéltárak, kerületi táblák levéltárai, erdélyi királyi tábla levéltártöredéke).
Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején működött központi szervek iratait az 1848/1849-i minisztérium levéltára foglalja magában. A szabadságharc leverése utáni osztrák abszolutista hatalom időszaka kormányzati szerveinek, valamint az 1860-1861-ben visszaállított magyar és erdélyi kancelláriáknak, helytartótanácsnak és guberniumnak az iratai is megtalálhatók a levéltárban. Feltétlenül szólni kell az ún. regnicolaris levéltárról, amely nem más, mint az 1874-es újjászervezés előtti Archivum Regni (nádori levéltár 1554-1848., országbírói levéltár 1586-1849., az ország levéltára, úgymint az országgyűlési, országhatár-megállapítási iratok, valamint az 1715. és 1720. évi országos összeírások iratai). Kiemelkedő értéket képviselnek a családi levéltárak, a testületek és egyesületek, intézmények, valamint a szabadkőműves szervezetek iratai.
Gyakran kutatottak a különböző gyűjtemények. Legfontosabb a pecsétgyűjtemény, amely túlnyomórészt 1526 előtti pecsétekről készült pacskolatokat tartalmaz. Ide soroljuk az 1526 utáni gyűjteményt is, amelyből talán két XIX. századi nagy magyar személyiség, Kossuth Lajos és Klapka György iratai a legértékesebbek.
Az 1867-i kiegyezés utáni, 1867-1944 közötti polgári korszak országgyűléseinek és központi kormányszerveinek levéltárai sorában törvényhozási, közigazgatási és jogszolgáltatási szervek iratai egyaránt megtalálhatók. Fontosságuk miatt kiemeljük a miniszterelnökségi levéltárat, továbbá a belügy-, az 1918 utáni külügy-, a pénzügy-, a kereskedelemügyi és a földművelésügyi minisztériumi levéltárakat.
A második világháborút követő évtizedek levéltárban őrzött forrásanyaga folyamatosan gyarapodik.
Az 1992-ben átvett 1948-1989 évkörű pártiratok között őrzi a levéltár a volt Magyar Dolgozók Pártja (1956-ig) és a Magyar Szocialista Munkáspárt levéltári anyagát. A korszak egyik legfontosabb forrásegyüttese a pártok központi, budapesti és Pest megyei testületeinek és apparátusainak iratait öleli fel. Kiemelkedő jelentőségű a „csúcsszervek", úgymint a Központi Vezetőség, illetve Bizottság, a Politikai Bizottság és a Titkárság iratanyaga, továbbá Kádár János főtitkár külön kezelt dokumentumegyüttese.
Magyarország gazdaságtörténete kutatásánál nélkülözhetetlen a MOL-ban őrzött gazdasági levéltári anyag használata. Ebben a XVII. századtól napjainkig találhatók iratok. Kiemelésre kívánkozik a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzintézeti Központ, a második világ-háború után államosított kereskedelmi bankok (pl. Magyar Általános Hitelbank, Pesti Magyar Kereskedelmi Bank), egyéb pénzintézetek, továbbá a bánya- és iparvállalatok fondjai.
A MOL igen gazdag mikrofilmgyűjteménnyel rendelkezik. Magyarország sajátos történelme (1526 utáni másfél évszázados török uralom, Erdély különállása a XVI-XIX. században, 1918-ig Magyarország a Habsburg Birodalom, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia része) különösen fontossá teszi a külföldi magyar vonatkozású levéltári anyag másolatainak gyűjtését. A szomszéd országokban, ezeken kívül Európa más országaiban és az Egyesült Államokban folytatott feltáró munka eredményeként ma már számos külföldi fond dokumentumai férhetők hozzá mikrofilmen a levéltárban.
A Magyar Országos Levéltár különösen kiterjedt kiadói tevékenységet folytat, az intézmény kiadványai: http://www.mol.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kiadvanyok.html
Adatbázisok: http://www.mol.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/segedletek/adatbazisok.html
További információ:
I. Központi épület
Cím: 1014 Bp., Bécsi kapu tér 2-4.
Levelezési cím: 1250 Bp., Pf. 3.
Telefon: 225-2800 (központ)
Telefax: 225-2817 (központ)
E-mail: info@mol.gov.hu
Honlap: www.mol.gov.hu
Központi postázó:
Telefon: 225-2819
Telefax: 225-2817
Nagykutató:
Telefon: 225-2840
E-mail: nagykutato@mol.gov.hu
II. számú épület
Cím: 1014 Bp., Hess András tér 5.
Levelezési cím: 1250 Bp., Pf. 3.
Telefon: 225-2860, 225-2887
Telefax: 225-2875 (gazdasági hivatal), 225-2895 (főigazgató-helyettesi titkárság)
E-mail: hesskutato@mol.gov.hu
III. számú épület
Cím: 1037 Bp., Lángliliom u. 4.
Levelezési cím: 1250 Bp., Pf. 3.
Telefon: 437-0660
Telefax: 437-0695
E-mail: viszket.zoltan@mol.gov.hu
IV. számú épület (2. számú Restauráló műhely, Könyvkötő műhely)
Cím: 1014 Bp., Úri u. 54-56.
Levelezési cím: 1250 Bp., Pf. 3.
Telefon: 355-6857 (Restauráló műhely)
356-1249 (Könyvkötő műhely)












