A magyar levéltári portált az önkormányzati levéltárak együttműködése hozta létre. A közreműködő huszonnégy intézmény szükségét érezte annak, hogy a levéltárak tevékenysége és munkájuk eredménye iránt érdeklődő közönségnek olyan szolgáltatásokat nyújtson, amely megkönnyíti a tájékozódást, kutatást. A portál lehetővé teszi, hogy egy helyen lehessen, egy adatbázisból lekérdezhetően tájékozódni arról, hogy mely levéltárban találhatóak azok az iratanyagok, amelyek a kutatót érdeklik, "közös fondjegyzéket" kínálva.
Az egyes levéltárakban létrehozott adatbázisok, amelyek közül sok nem jutott kellő nyilvánossághoz, a portálon keresztül elérhetővé vált. A portál támogatja az ország egészét átfogó dokumentumsorozatok digitalizálásának, az azonos elvek és gyakorlat alapján szerkesztett iratgyűjtemények adatbázisainak építését azzal, hogy magába fogadva azok tartalmát, felületén azonos szintű online hozzáférést biztosít, egyidejű keresést téve lehetővé a legkülönbözöbb forrástípusokban. Új technológiával szolgáltatja a nagy formátumú térképek, tervrajzok digitalizált anyagának közvetlen elérését, megoldva az interneten keresztül való kutatást.
A portálon megtalálható 50 év levéltári kiadványainak teljes bibliográfiája , és ezen túlmenően jelentős mennyiségű kiadvány teljes szövege is olvasható oldalainkon, illetve érhető el a közös keresőnk segítségével.
A levéltárak munkáját, tevékenységét szabályozó jogszabályok, rendelet, munkautasítások, több évtizedre visszamenő teljes gyűjteménye, a levéltári korpusz is hamarosan elérhetővé válik oldalainkon.
A portál tartalmainak bővítése a levéltárak közös munkájának eredményeképpen folyamatosan történik, és már induló állapotában is gazdag forrást biztosít az érdeklődőknek, de reményeink szerint ez csak a kezdet, s kellő támogatás mellett egyre szélesebb merítést nyújt a magyar levéltárak anyagából.
A magyar levéltári portál létrehozását az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Reneszánsz év 2008 évi keretéből támogatta. A portál jelenleg az önkormányzati levéltárak információit tartalmazza, de a szerkesztőség kívánatosnak tartja a nyilvános magánlevéltárak, szaklevéltárak és a felsőoktatási intézmények levéltárainak jövőbeni bevonását is a közreműködő intézmények körébe.












