HU | EN | DE

Online levéltári fogalomtár a Magyar Levéltári Portálon

A Levéltári Kollégium által megbízott Módszertani és Szabványügyi Bizottság munkájának keretében készült online fogalomtár jelenleg kb. 140 kiemelten fontosnak ítélt fogalom definíciójára terjed ki, amelyet folyamatosan fejleszteni szeretnénk.

A levéltári munka fogalomrendszerének átfogó összeállítására legutóbb Ember Győző: Levéltári terminológiai lexikon című, 1982-ben megjelent munkájában került sor, így a szakma általában ma is ehhez igazodik. Az iratkezelés és a levéltári munka azóta sok tekintetben megújult, alapvetően új területek jelentek meg, másrészt a levéltárügy terén a nemzetközi szabványok létrehozása – melyek maguk is számtalan fogalmat és ezek meghatározását foglalják magukba – csak ezt követően kezdődött el.
A Levéltári Kollégium által megbízott Módszertani és Szabványügyi Bizottság munkájának keretében készült online fogalomtár jelenleg kb. 140 kiemelten fontosnak ítélt fogalom definíciójára terjed ki, általában mellőzve azokat, amelyek meghatározását a hatályos jogszabályok a hazai gyakorlat számára kielégítően tartalmazzák. Mivel a Levéltári terminológiai lexikon és a különböző szabványok sok esetben ugyanazokra a fogalmakra, ha nem is ellentétes, de eltérő tartalmú meghatározásokat adnak, ahol szükséges volt, igyekeztünk utalni egy adott fogalom másféle értelmezési lehetőségeire.
Az összeállítás jelen formájában csak kiinduló alapot jelent, amelyet a hazai levéltáros szakmai közösség tudása és igényei szerint folyamatosan fejleszteni szeretnénk. A szerkesztők várják a javaslatokat felveendő új címszavakra, és szívesen veszik azt is, ha a meglévő fogalmak meghatározásának kiegészítésére, pontosítására érkeznek javaslatok. A hozzászólásokat az alábbi e-mail címen várjuk: info@archivportal.hu